Nyolc dolog ami miatt nem megy a fogyás

Az emberi szervezet bonyolult rendszer, és ha az egyensúly felborul, könnyen felszaladhat néhány kiló, amelytől aztán nehéz megszabadulni. Néha azonban elég, ha csak megvizsgálod a szokásaidat, és máris megindul a fogyás.

Ebben az írásunkban most bemutatjuk, hogy melyek azok a leggyakoribb hibák, amelyek megnehezítik súlyvesztést.

Az ülő életmód nem segíti a fogyást

Hiába edzel naponta a home-officeban, ez nem segíti a fogyási céljaid elérést. Frissítsd fel végtagjaidat egy kis sétálással. A pedométer is hasznos lehet, napi tízezer megtett lépés egyszerű módja a kalóriaégetésnek.

Túl nagy adagokat eszel

A legtöbb ember hajlamos teleszedni a tányérját finom falatokkal, és akkor sem állnak le az evéssel, ha kevesebb is elég lenne.

Használj tápanyag-táblázatot, amelynek segítségével ellenőrizheted az ételek kalóriatartalmát. Ezt a módszert néhány hétig érdemes alkalmaznod, azért, hogy rögzüljön, mennyi energiát is viszel be az egyes ételtípusokkal. Húsz százalékkal kevesebb étel bevitele egy idő után komoly súlycsökkenést okozhat.

Nem rágod meg az ételt

Nem mindig sikerül elég időt fordítani az étkezésre, a sietve bekapkodott falatok viszont nem segítik a diétát. Az agynak időre van szüksége, hogy jelet küldjön, jóllaktál, így a túl gyors étkezés során túleheted magadat.

A megoldás a tudatosan lassú evés, ami legkönnyebben úgy kivitelezhető, ha számolod, hányszor rágod meg az ételt. Ha minden falatot hússzor megrágsz, ez lassítja az evést, nem beszélve arról, hogy az emésztést is könnyíti.

Inzulinrezisztencia

A sikertelen fogyás mögött az inzulinrezisztencia is állhat, mivel az inzulinrezisztencia miatt a szervezet több energiát tárol zsírok formájában, mint amennyit eléget.
Ha minden erőfeszítés és egészséges étrend ellenére sem sikerül 8-10 kilogrammtól megszabadulnod, akkor felmerül az IR vagy metabolikus szindróma problémája. Az IR betegek számára ajánlott az alacsony szénhidráttartalmú diéta, valamint a megfelelő mennyiségű mozgás.

Változatosabb program

A túl nagy aktivitás éhséget produkál, ezért okosan kell kitalálni, hogyan tervezd a programodat. Ha a napot kétórás edzéssel kezded, majd egész nap egyéb feladataidat intézed, a fokozódó energiaigény miatt hajlamos vagy túl sokat enni.
A megoldás a szoros program lazítása. Térj át az erős edzésről a könnyebb mozgásformára, például sétára, kocogásra, így beindulhat a súlyvesztés.

Nem alszol eleget

Napjaink problémája, hogy az emberek nem alszanak eleget, pedig az alvás mennyisége és minősége befolyásolja az egészségünket. Ezért azt tanácsoljuk, hogy minden nap időben feküdj le és aludj eleget!

Egyoldalú étrend

Nem csak a pszichés sóvárgás lehet erős, az egyhangú, unalmas étrend során a szervezet is jelezhet mikrotápanyag-hiányt. Egészséged megőrzése érdekében kerüld az egyoldalú étrendet, és próbálj ki néha új ételeket. Az új ízek az édesség és kevésbé egészséges ételek utáni vágyat is csökkentik.

Káros adalékanyagok

Nagyon fontos az ételek összetétele. Jól hangzik az ételekre nyomtatott reklámszöveg, amelyek a termék egészséges összetevőiről számolnak be, mindez azonban semmit sem ér, ha mellette egy sor káros adalékanyag is megbújik benne. A megoldás, ha mindig figyeled a címkék apróbetűs szövegét, és törekedsz a valóban egészséges összetételű ételek fogyasztására.

Múltheti blogcikkünket olvasd el itt: Milyen hasgyakorlatok ajánlottak túlsúlyosoknak?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük